2016. máj 25.

A fülbevalókról

írta: Miss Eszti
A fülbevalókról

Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem a különböző női kiegészítők és apróságok sokszor ugyanolyan fontosak mint maguk a ruhák vagy a cipők. Ennek ellenére ezekről csak nagyon kevés szó esik. Ezen a rossz gyakorlaton szeretnék most egy kicsit szépíteni.

Én a fülbevalót mindig is egy nagyon jó dolognak tartottam, izgalmas és fantáziadús viselet, ami nagyon fel tud dobni egy szép arcot. Ennek ellenére sosem gondoltam arra, hogy fülbevalóm legyen. Azt hiszem ennek egyrészt az volt az oka, hogy én tudtam, hogy ez a női oldalam kívánsága, amit szerettem volna titokban tartani. Másrészt a családomban nagyon nem nézték volna jó szemmel. Amikor a fiú osztálytársaimnak lett fülbevalójuk, mindig irigyeltem őket, de én magam gondolni sem mertem rá.

Mióta rendszeresen átöltözök, egyre inkább vágytam arra, hogy minden kiegészítővel is rendelkezzem, és ne csak a ruhákon járjon az eszem. Első szerzeményem egy klipszes fülbevaló volt.

img_20160522_174234.jpg

Ennek az ékszertípusnak van néhány előny de van néhány hátránya is. Előnye értelemszerűen az, hogy nem hagy maradandó nyomot. Hátránya viszont, hogy könnyen leesik, elmozdul és hogy nehéz beszerezni. A klipszek kínálata nagyon silány nagyon sok helyen érdeklődtem és a képen látható darab volt az egyetlen ami elfogadhatóan nézett ki. Bár összesen talán 2 helyen találtam egyáltalán. Ettől függetlenül, ha valaki semmiképpen nem szeretné kilyukasztatni a fülét azért ajánlom, mert jó érzés viselni, és megadja a fülbevaló élményét.

Talán 2 hete egyszer csak megfogant bennem a gondolat, hogy ugyan már miért ne lehetne nekem igazi fülbevalóm. Hiszen csak én tudom, hogy valójában miért akarom, és manapság egészen általános, hogy férfiak is hordjanak ilyet. Azért persze izgultam, hogy vajon nem fogok-e hülyén kinézni vele férfi formámban és ez az izgalom egészen addig megmaradt amíg nem láttam meg a tükörben a végeredményt...

A folyamat természetesen azzal kezdődött, hogy megkérdeztem a menyasszonyomat, hogy ő mit szólna az ötlethez? Először meglepődött és egy kis gondolkodási időt kért de aztán pár nap múlva ő hozta fel, hogy járjunk utána hogyan és mennyiért lehet ezt megoldani. Rövid keresgélés után találtunk olyan üzletet ahol kb. 4000 forintos áron adják "kezdőcsomagként" az első pár fülbevalót és a füllyukasztást. Mivel a szabály az, hogy a belövés után 4-5 hétig folyamatosan bent kell tartani ezért a legszolidabbat választottam.

img_20160522_174517.jpg

A behelyezés talán 5 percet sem vett igénybe és nem is fájt különösebben. Végül is egy kellemetlenebb injekcióhoz lehetne hasonlítani. Az eredmény viszont meglepő volt. Az arcom még férfiasabb, macsósabb lett tőle. Szóval férfiként is kifejezetten jól áll.

Persze nem akarok itt megállni, úgyhogy már megvan az a fülbevaló is amivel a női lényemet fogom megajándékozni ha pár hét gyógyulási idő letelt.Remélem ha az meglátjátok, ti is kedvet kaptok hozzá!

Íme:

img_20160522_123953.jpg

Szólj hozzá

Próbafülke