8 éves koromig az előzőekben említett dolgokon kívül nem történt említésre méltó. A lelki alkatom olyan maradt amilyen, de mindent, ami kívülről megmutatkozhatott volna az magamba temettem. 9 éves koromban történt azonban valami, ami nagyon hosszú időre meghatározta az életemet.

A nyáriszünetben az unokabátyám molesztálni kezdett. Nem kellett különösebben kényszerítenie, mert én akkor még „nagyon kicsi” gyerek voltam. Nem tudtam mi a pláne abban, hogy megfogom a kukiját. Ezt olyan fiús dolognak gondoltam. Azt is mondta, hogy ez teljesen természetes, és normális, ezt mindenki csinálja. Bennem akkor már olyan gátlás volt az ilyen dolgokkal kapcsolatban, hogy fel sem merült bennem, hogy a családból bárkinek is szólni lehetne. Ez hónapokon keresztül folytatódott és végül az vetett véget neki, hogy nagyon áttételes módon beszéltem róla a testvéremnek, akinek a reakciójából levettem, hogy itt most valami olyan dolog történt, amit jobb is, ha nem tud meg senki. Ezután már elkerültem azokat a szituációkat, amiben egyedül maradhattam volna az unokatestvéremmel, és nemsokára el is költöztünk, így ennek vége szakadt.

Miután megértettem egy-két évvel később, hogy mi történt velem, rettenetesen meggyűlöltem azt, aki ezt tette velem. Az igazi probléma a molesztálásban az, hogy ha nem mint erőszak történik meg az emberrel, hanem mint egyfajta kedvesség, akkor igazából nem egy rossz élmény. Később kezd egyre kellemetlenebbé válni. Nekem előtte soha nem voltak fiúkkal kapcsolatban romantikus gondolataim. Mire 18 éves lettem rendszeresek voltak az ilyen fantáziáim. Még az is fölmerült bennem, hogy a korábbi bántalmazómmal kapcsolatban kéne nekem kezdeményeznem. Persze közben nyomasztott a tudata annak, hogy én ezt igazából nem is akarom. Ráadásul, ahogy egyre idősebb lettem 15-16 éves koromtól kezdve egyre inkább feltört a gyerekkori elfojtásból az eredeti énem. Olyan kínzó vágyódást éreztem arra, hogy nőies legyek, mint még soha azelőtt. Ekkor kezdtek igazán összekeveredni bennem a dolgok. Mivel olyan régen volt elnyomva a nőiségem, azt hittem, hogy kizárólag a molesztálásom tehet arról, hogy ilyen vágyaim vannak, és ezt igazolták a homoszexuális fantáziák is. Erre két válaszom volt. Az egyik a külvilágnak, a másik pedig magamnak. Kívülről megpróbáltam olyan csoportokhoz húzni ahol fel sem merülhetett semmiféle elhajlás. Fennen hirdettem magamról, hogy milyen rendpárti, konzervatív és katolikus vagyok. Attól kezdve Jobbik rendezvényekre jártam és minden vasárnap azért imádkoztam, hogy szabaduljak meg ettől a démontól, aki bennem lakik. A legszomorúbb az, hogy részemről ez még csak nem is képmutatás volt, hanem egy zsigeri rettegésből fakadó őszinte vágy arra, hogy megszabaduljak attól, ami a legértékesebb bennem.  Ezzel párhuzamosan anyám harisnyáit csentem el aztán felvettem és boldog voltam. Aztán elszégyelltem és kidobtam, és fogadkoztam, hogy soha többé nem csinálok ilyet. Aztán jött a bűntudat, hogy milyen aljas dolgot követek el önmagam ellen azzal, hogy hagyom magam belesüppedni ebbe a szörnyűségbe aztán egy pár hét múlva megint nem tudtam ellenállni és kezdődött minden előröl. Több évig tartott ez a patthelyzet.

Visszagondolva és úgy, hogy már sok hasonló történetet olvastam, tudom, hogy ez egy teljesen természetes folyamat volt. De akkor én ezt nem tudtam. És ez rengeteg szenvedést okozott nekem.