Mióta újra felvettem a blog fonalát azóta tervezem, hogy megírom ezt a cikket, és mikor lenne erre jobb alkalom, mint éppen most.

Amiről beszélni szeretnék az az általam identitáscsomagnak nevezett jelenség.

Személy szerint rettenetesen elegem van abból, hogy a jobb és a baloldal felosztotta maga között az egész életet, és mindkét oldal sajátjaként tekint a neki jutott darabkákra. Ez azért érdekes számomra, mert egyik oldal eszméiből sem lehet felépíteni egy normális, egészséges embert. Eleve abszurd az egész. Ha szeretem a nemzeti kultúrámat, esetleg jó érzéssel gondolok arra, hogy milyen nagyszerű dolgokat vittek véghez magyar emberek, akkor nem lehetek szociálisan érzékeny. Ha fontosnak tartom az emberi méltóságot és az egyenlőséget, akkor nem vagyok igazi honleány. Ha én nem szeretem azt a nemet amibe beleszülettem abból az következik, hogy én le akarom bontani az 1000 éves magyar államot. Ha túlmegyek a puszta gondolaton, és teszek valamit azért, hogy ezt megváltoztassam, nem lehetek keresztény. Mégis milyen alapon zár ki engem bárki ezekből a körökből? Én magyar vagyok. Nagyon is magyar vagyok. Imádom a nyelvet és a kultúrát. Könnyekig meg tudok hatódni, ha látom a budapesti látképet a Dunán, vagy ha a Nemzeti Galériára gondolok. És kis híján kívülről tudom Az ember tragédiáját. Nagyon büszke vagyok a magyar kultúrára és a történelmünkre. Meg fontosnak tartom a munkásszolidaritást, meg az emberi jogokat. Meg amúgy transznemű is vagyok. Meg egy csomó minden más. Nem vagyok hajlandó egységcsomagokból felépíteni az identitásomat, majd én eldöntöm, hogy melyek azok az értékek és eszmék, amik nekem kellenek, és melyek azok, amik nem.

’48-ban szerintem éppen az a felemelő, hogy nagyon különböző emberek fogtak össze. Mindenki képességei szerint kivette a részét az eseményekből és akárcsak ’56, végül is nem lett vereség. Tudom persze, hogy a szabadságharc elveszett, de néhány évvel, évtizeddel később a forradalom elérte a céljait. Minden ma élő magyar emberért harcolt Kossuth és Görgey. Minden ma élő magyar emberért halt meg az aradi 13. Ezt senki senkitől nem veheti el. A forradalmak leverése pedig, csak elodázza a változásokat, megállítani nem tudja. Az emberi szellem és szabadságvágy kibontakozását az elnyomás le tudja lassítani, de ez olyan, mint az ágyúban a puskapor. A fojtás alatt a robbanás készül előtörni! A szellem és a szabadság pedig túléli az elnyomást. Hol van már az osztrák császár? Hol van már a Szovjetunió? Mi meg még mindig itt vagyunk! A mai elnyomók is kimúlnak egyszer, és mi akkor is itt leszünk.