A nevem Mia, a Fülöp-szigetekről származom, 29 éves vagyok és transzszexuális. 2009 februárjában érkeztem az Egyesült Királyságba diákként azért, hogy felfedezzem és kipróbáljam magam, hogy meg tudok-e állni önállóan a saját lábamon.

Egy kórházban dolgoztam, és férfiként öltözködtem, a szabályzat szerint a férfiak férfi egyenruhát kaptak, a nők pedig a nők számára előírtat. Nincs köztes állapot, csak a természetes alkatod. Így volt ez akkor is amikor már az egyetem kórházában tanítottam az ápoló szakos hallgatókat. Ingnyakú pólót hordtam és öltönyt, mindezt a professzionális megjelenés részeként. Nagyon nehéz volt, de mivel szerettem a munkámat, tartottam magam a szabályokhoz. Akárhogy is, még mindig diszkriminálva voltam a femininségem miatt. Csak a munkában hordtam férfi ruhát, egyébként mindenhol nőként jelentem meg.

Boldog vagyok, mióta eljöttem a az Egyesült Királyságba, minden nap az lehetek aki vagyok, még akkor is ha munkába megyek. Az emberek kezdetben összezavarodtak, papíron férfi vagyok de mégis nőnek látszom. Azonban ez nem akadályozott a munkámban, egyrészt mert az emberek elfogadták a nemi identitásomat, másrészt az ország törvényei is megvédtek. Ezután éreztem igazán azt, hogy én ide tartozom, mert itt Nagy Britanniában jobban kezelik és védik a transzszexuálisokat mint a Fülöp szigeteken. 

Itt a professzionalizmus jegyében a nemi definíciók végérvényesen megváltoztak, és ezért nagyon tisztelem ezt az országot. A modellek világában már nőnek számítok. Ez üdítő, de nem 100%-os az élmény, mert még vannak emberek akik nem tudják megérteni. Azt hiszik, hogy ez választás kérdése, de én azt mondom, hogy ez csak megtörténik velünk, már egészen gyerekkorunk óta érezzük,hogy valami nincs rendben. Azok pedig akik a rejtőzködést választják, és színlelik, hogy ők normálisak, hazugságban élik le az életüket.

Most is Nagy Britanniában élek és élvezem mindazokat a kiváltságokat amik körülvesznek, a szabad életet, az elfogadást és, hogy jó emberek vesznek körül akik osztoznak velem örömömben és bánatomban egyaránt. Nagyszerű kihívás volt itt tanulni, de ezt már említettem. Kihívást jelent az is, hogy az egymást követő kormányok egyre magasabbra emelik a tandíjat, de még kitartok, mert úgy érzem jó okom van maradni. Az ok egyszerű de éppen elég: a boldogság, amiért transzszexuálisként élhetek éjjel-nappal, az utcán és még a munkában is!