Sziasztok!

Miss Eszti menyasszonya vagyok, teljes tudatában első tagmondatom abszurditásának. Belső indíttatásból és részben az ő biztatására szeretném elmesélni a történetünket a saját szemszögemből. Hogy szót kapjanak itt azok a belső, elnyomott női félelmek is, amiket sokszor még magamnak is csak szégyenkezve vallok be.

Sokszor mondják, hogy a nők gyakran ösztönösen is az apjuk mintájára választanak párt. Az első komoly kapcsolatom során velem is ez történt. Az apám világéletében egy erőszakos, indulatos ember volt, mindezek mellett teljesen kiszámíthatatlan is. Ennek tükörképeként a párkapcsolatomból is elgyötörten, megalázottan kerültem ki, a korábban nehezen megszerzett önbizalmam homokként pergett ki a kezeim közül. Akkor kialakult bennem egy belső félelem, amely tudatossá tett. Megakadályozta, hogy másodszor is rosszul válasszak.

A mostani párkapcsolatomban meggyógyulhattam. Hosszú idő után, lassan rakosgatva össze önmagam, először éreztem igazán, hogy öntudatos nő vagyok. Nagyon sok szeretetet kaptam a páromtól, ami az akkori időkben számomra létszükséglet volt, mert mindkét félről a családjaink teljes elutasításában részesültünk, amelynek a csúcsát az érzelmi és anyagi támogatás teljes körű megvonása jelentette. Ezek mellett a problémák mellett a crossdresser-kérdés szinte eltörpült.

Szexuális szerepjátékok során át jutottunk el a női ruhák viselésének kérdéséig. Először nem igazán vettem komolyan, egy új, izgalmas játéknak tűnt. Elkísértem, hogy beszerezzük az első ruhát. Egy nagyon szép, flitteres fekete kisestélyi volt az, talán egypár harisnyával kiegészülve. Nagyon gondosan válogattunk. Elláttam tanácsokkal, és olyan hasznos közhelyekkel, hogy a fekete karcsúsít és hasonlók. Tipikusan férfias karakterű az alakja, így úgy éreztem, vigyáznom kellett rá, hogy valóban jól nézzen ki a miniszoknyában is. De mégis a stílusformálás volt a legfontosabb.

Azt tapasztaltam, a crossdresser férfiak gyakori „hibája”, hogy kezdetben szívesen öltözködnek ribancként, választanak olyan kihívó ruhákat, amiket egy valódi nő nem venne fel: miközben nőként érzékelik magukat, megmarad a nőkkel szembeni külső, férfias szemléletük és elvárásuk is. Ezt jó kiküszöbölni, hogy autentikus nőként szerepelhessenek.

Nagyon szerettem őt eligazgatni a divat világában. Később ő is bátrabbá vált és kialakult a saját ízlése, aminek folytán vagy egyetértünk, vagy nem, de a stabil divatértékrendjébe már nem tudok komolyan belekötni.

Emlékszem, amikor először vált valódi nővé. Mindent megcsináltunk. Borotválás, erőteljes smink, paróka, ruha, ékszerek, magassarkú. Ott ült az ágyon, és ugyanaz a férfi volt valahol mélyen, akit én nagyon szerettem, de már mégsem ő. Az egész viselkedése megváltozott, szelídebb lett és elbájolóan kedves, az egész lényéből igen mély, belső nyugalom áradt. Aznap este megszületett Miss Eszti. Leültem mellé, és akkor már biztos voltam benne, hogy egy idegen mellett ülök. Megölelt. Elhúzódtam, elemi mélységeimben rémültem meg. Megkértem, hogy legalább a parókáját vegye le, nekem ez így túl sok, könyörgöm, lassítsunk. Akkor döbbentem rá, hogy milyen komoly dologról is van szó, és micsoda mélységei vannak a crossdresser-létnek.

Próbált rám tekintettel lenni és visszafogni magát, de valahogy mindig a ruhákra és a nőiességre terelődött a szó. A vágyai itt-ott kibukkantak aztán eláradtak. Ide mentünk vásárolni, oda mentünk, ez kellett, az kellett. Kezdetben csak kapkodtam a fejem, aztán odáig jutottunk, hogy némán, de dühtől tajtékozva többször is faképnél hagytam az üzletek közepén. Le kellett ülnünk beszélgetni.

A baj az volt, hogy nem éreztem többé fontosnak magamat. Ő tökéletesen kiélte magát az egyre több ruhadarab, cipő és ékszer megszerzésében. És úgy éreztem, saját nőiességem is sérül. Akárhova mentünk, rám soha nem gondolt, én soha nem kaptam semmit, és ha nőies dolgokról volt szó, mindig magát hozta összefüggésbe velük. Mintha én nem is lettem volna nő, vagy egyáltalán létező személy. Kezdetben csak magam korholtam belül, hogy önző vagyok. Közben egyre elhanyagoltabbnak éreztem magam, egyre inkább elnőietlenedtem, és ez tükröződött a kisugárzásomban, a viselkedésemben, az öltözködésemben is. Ő viszont ragyogott. Egyre inkább féltékeny lettem. Úgy öltözködött, ahogy én mindig is szerettem volna, ha megengedték volna az anyagiak. Napról napra arra kellett rádöbbennem, hogy a pasim sokkal jobb nő, mint én. Vetélytársammá vált, és fenyegetve éreztem magamat. Betöltötte a kapcsolatunkban az én szerepkörömet is, aminek következtében szerepvesztetté és szükségtelenné váltam. Maró érzés volt, és nem láttam, merre van ebből a kiút.

De ő tudta, mit tegyen. Még aznap este elvitt a fodrászhoz: hónapok óta szerettem volna már frizurát váltani. Ez a teljes megújulás érzésével töltött el. Aztán parfümöt kaptam. Aztán már nem csak neki, végre nekem is vásároltunk. A dolgok konszolidálódtak, a szerepek helyreálltak, amennyire az a crossdresser-jelenség mellett lehetséges. Úgy éreztük, rendben van minden, és ez az időszak sokáig kitartott.

Napjaink új kérdése az, hogy miért nem vonzódok hozzá szexuálisan, ha női ruhában van. Azt hiszem, ez az a probléma, amit soha, vagy csak sok idő elteltével tudunk majd megoldani. A szex egy „nővel” izgalmas egyszer, vagy kétszer, de nálam ösztönösen meghatározott, melyik nemhez vonzódok, és ez ellen nem tudok tenni. Miss Esztiként pedig ő mindig is idegen marad egy kicsit.

Rögös a párkapcsolatok útja egy crossdresser férfival, de nem bántam meg. Több jót kaptam ettől a kapcsolattól, mint nehézséget, és ehhez nemcsak a párom személyisége, de női meghatározottsága is hozzátartozik. Pótolhatatlan az az érzés, hogy valóban egyenrangúak vagytok: tudod, hogy ő az, aki semmiképp sem dominál le férfiúi erényeit kiemelve. És megérti a legkisebb női problémákat is, legyen az az elmosódott smink vagy éppen egy érzelmi hullámvölgy. Azokról a férfiakról beszélünk, akiket a nőkhöz hasonlóan megáldottak a szépség vágyának adományával, azokról az emberekről, akik nem váltak szét a görög mitológia szerint férfi és női részre: ők a valódi, egész emberek.

Zillő